Powered By Blogger

2014. április 28., hétfő

Kubai kenyér

Ezt a kenyeret már régen kiakartam próbálni, annál is inkább, mert kicsit eltér a megszokott kenyérsütéstől.
Igazán az érdekelt ,hogy a forró vízzel hogy működik. Ennél gépi dagasztást alkalmaztam , szatmári lisztből
és réteslisztből állítottam össze a tésztát.

A hozzávalók: 30 dkg finom búzaliszt
                      20 dkg rétesliszt
                      1 tasak szárított élesztő
                      2 teáskanál só
                      1 teáskanál cukor
                      3 dl forró víz

A gép üstjébe bepakoltam a hozzávalókat,és 10 percig dagasztotta a gép.Azután még a deszkán is átgyúrtam szép sima tésztát kaptam ,ami rugalmas és nem ragadós lett.Ezután félretettem,letakartam és hagytam 15 percet pihenni.Majd megformáztam a tésztát ,és sütőpapírral bélelt jénaiba tettem a cipót,vízzel lepermeteztem a jénai tető belsejét,  a cipót megszórtam szezám maggal, a tetejét bemetszettem pengével.
A másik érdekessége,hogy hideg sütőbe tettem.Ekkor kapcsoltam be a sütőt 220 fokra állítva.Nálam 55 perc alatt érte el ezt a szint .












3 megjegyzés:

  1. Csodás lett, nagyon örülök, hogy kipróbáltad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Mági ,talán a kelesztési időt én meghosszabbítanám ,de majd legközelebb .

      Törlés
  2. De szép ! Régen én is már készítettem,akkor jól befaltuk :) Megint kifogom próbálni,nagyon szép lett a Tiéd Margó !

    VálaszTörlés