Powered By Blogger

2013. május 31., péntek

Tönkölylisztes kenyérkék

Tönkölylisztes kenyérkék.




A mostani sütésemet teljes kiőrlésű tönkölyliszt hozzáadásával készítettem.
A hozzávalók : 50 dkg finom liszt
                        20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
                        20 dkg kovász
                         fél kocka élesztő
                         1 evőkanál só
                         2 evőkanál cukor
                         4 dl főtt burgonyalé
                          2 evőkanál olaj
A hozzávalókat bedagasztottam,és duplájára kelesztettem. Kelesztés után átdolgoztam a tésztát,és kettévettem.
Megint hagytam pihenni.Addig sütőpapírral kibéleltem a jénaikat.Kelesztés után átgyúrtam és megformáztam,egyik kerek lett a másik hosszúkás.Utána 220 fokra előmelegített sütőben sütöttem 50 percig.Ilyen lett a két kenyérke.


2013. május 30., csütörtök

Tönkölylisztes túrós batyu és mákos fonatos

Az eddig sütött túrós batyuktól kissé eltérő a mostani recept,ugyanis a finom liszthez, teljes kiőrlésű tönkölybúza lisztet kevertem. Az izén nem ,de a tészta színén észrevehető volt a változtatás.A lényeg az hogy ízlett mindenkinek,hamar elfogyott,pedig dupla adag volt.
A hozzávalók: 90 dkg finom liszt
                       30 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
                        7 dl tej
                         1 kocka élesztő felfuttatva
                        2 tojás
                        1 teáskanál só
                        2 kupak folyékony édesítő
                       16 dkg olvasztott vaj vagy margarin
                          1 kávéskanál vanília aroma  
                         

A töltelék: 50 dkg túró
                 2 kupak folyékony édesítő
                 2 citrom reszelt héja
                 2 tojás sárga
                  a tojások fehérje kemény habbá verve        
A hozzávalókat összegyúrjuk és hagyjuk duplájára kelni.Kelesztés után ketté veszem a tésztát,és a felét téglalap alakúra kinyújtom ,és egyenlő kocka alakúra vágom. Majd a töltelékkel megtöltöm és 180 fokra
előmelegített sütőben sütöm.
Amíg sül, a tészta másik feléből,mákos fonottat készítek és a túrós batyu után mehet  a sütőbe az is.

Ilyenek lettek.




          

2013. május 19., vasárnap

Megint rozskenyérkék

Megint rozskenyérkéket sütöttem,mert hosszú hétvége lesz ,és ilyenkor a család összejön a kerti partira.A kerti sütögetéshez kell a kenyér, így a maradék rozslisztemet be is dagasztottam.A kenyér receptje csak annyiban tér el az előzőtől hogy több rozsliszt került bele,és most három kenyérkét készítettem,egyet jénaiban sütöttem,kettőt meg forma tepsiben.Na, meg most öreg tésztával készült.
A hozzávalók: 35 dkg rozsliszt
                       50 dkg BL 55 liszt
                        25 dkg öreg tészta
                          4 dl langyos víz
                          2,5 dkg élesztő
                             2 evőkanál cukor
                             1 evőkanál só
                             2 evőkanál sikér
A hozzávalókat bedagasztom,és duplájára kelesztem. Kelesztés után átdolgozom szép simára,és megint hagyom hogy kelni,majd át gyúrom ,és három részre osztom, megformázom,és sütőpapírral kibélelt jénaiba pakolom az egyiket,letakarom.A másik kettővel is így járok el,csak azokat sütőpapírral kibélelt forma tepsikbe teszem ,és szintén letakarom hagyom kelni őket.A sütőt előkészítem ,egy kis edény vizet rakok gőznek a sütő aljába,és 220 fokra előmelegítem a sütőt.A kenyereket alaposan lepermetezem vízzel,bevagdosom a tetejüket megszórom magokkal ,és letakarom a tetejüket sütőpapírral,azután mehetnek a sütőbe.Ahogy megsültek, mindjárt mehetett a jénais is utána.És ilyenek lettek a kenyérkéim.

2013. május 14., kedd

Rozsos kenyérkék

Előző nap elkészítettem a rozskovászt,és ma neki álltam a kenyértészta dagasztásnak.Kézzel dagasztom a kenyeret,mert így érzem a tészta állagán ,hogy mikor jó már a tészta. Ma rozsos kenyeret terveztem,és négy kisebb adagra osztottam a tésztát.
A hozzávalók: 50 dkg kenyérliszt
                      25 dkg rozs kovász/előző nap elkészítve/
                        2 evőkanál sikér
                      3,5 dl langyos víz
                        fél kocka élesztő/felfuttatva/
                        1 evőkanál só
                         2 evőkanál cukor
                         2 evőkanál olaj
A hozzávalókat bedagasztom,és duplájára kelesztem letakarva.
Amikor megkelt a kenyértészta, átdolgozom ,és négy részre osztom, megformázom.Négy kis forma tepsit kibélelek sütőpapírral és bepakolom a megformázott tésztát.Letakarva hagyom kelni, addig előkészítem a sütőt,teszek egy kis lábas vizet a sütő aljába a gőz végett.Ha kellően megkeltek a tészták, tetejüket vízzel lepermetezem bevagdosom és megszórom magokkal, majd a tetejüket letakarom vizes sütőpapírral,és mehet a 220 fokra előmelegített sütőbe .És ilyenek lettek a kenyérkéim.
                     

2013. május 13., hétfő

Bodzafánk

Nálunk már el kezdett virágozni a bodza.Itt az ideje hogy süssek bodzafánkot.Biztos sokan ismerik ezt a régi receptet,de nem csak fánkot lehet a bodzavirágból készíteni,hanem palacsinta tésztába mártva a virágot kisütni, aztán szörpöt is készíthetünk a virágjából.Én most fánkot készítettem ,kétfélét , olajban sültet és sütőben sültet.A recept hozzávalói : 50 dkg liszt
                                                         3 dkg élesztő/felfuttatva/
                                                          3 dl tej
                                                           5 evőkanál cukor
                                                           2 tojássárgája
                                                            5 dkg olvasztott margarin
                                                             1 mokkás kanál só
                                                             8 db tenyér nagyságú bodzavirág/ lecsipkedve/
A liszthez hozzá adjuk a felfuttatott élesztőt és a langyos tejben elkevert cukrot ,sót , tojássárgáját,és az olvasztott margarint. Ezeket összedolgozzuk,és legutoljára a lecsipkedett bodzavirágot is bele dagasztjuk.Letakarva duplájára kelesztjük a tésztát,majd lisztezett deszkán másfél centi vastagra nyújtjuk.
Egy közepes méretű fánkszaggatóval kiszaggatjuk.A leeső részekből pedig pingpong labda nagyságú golyókat készítünk.Letakarva hagyjuk kelni fél órát.Amíg kelnek, előmelegítem a sütőt 180 fokra ,és a lábasba előkészítem az olajat.Amikor megkelt a tészta, először a sütőpapírral bélelt tepsibe pakolom a golyókat és azt teszem a sütőbe,amíg sül, kisütöm az olajban a többi szaggatott tésztát.A tetejét meghintem fahéjas porcukorral,vagy lekvárral kínálom.
 

                      Az első képen a sütőben sült fánk,az alsó képen pedig az olajban sült fánk.                                                            
                                 

2013. május 11., szombat

Kapros túrós pite

Ahogy megjelent a veteményesben a kapor ,biztos voltam benne hogy rövidesen túrós süti lesz.Nagyon szeretem a kapros ételeket ,a kapros túrós pitét meg mindenki kedveli a családban.Így ma sort kerítettem az elkészítésére.
 A hozzávalók:                  50 dkg liszt
                                         25 dkg margarin
                                         10 dkg porcukor
                                           1 sütőpor
                                           2 tojássárgája
                                           1 csipet só
                                            2 evőkanál tejföl
A töltelékhez: 50 dkg túró
                      20 dkg cukor
                       5 dkg margarin
                       2 kanál búzadara
                       2 tojássárgája
                       1 nagy csokor friss kapor

Az elkészítése:A tésztához való anyagokból pite tésztát készítünk,2 részre osztjuk a tésztát. Az alsó lapot valamivel nagyobbra kell nyújtani hogy a tepsi széleit is kibélelhessük.
A töltelékhez a túrót áttörjük,hozzáadjuk a habosra kevert margarint,a cukrot, a tojássárgákat,búzadarát,és a felaprított kaprot végül óvatosan hozzáadjuk a  tojásfehérjék keményre vert habját.A tölteléket belesimítjuk,és ráfektetjük a felső lapot.A tetejét villával megszurkáljuk hogy a gőz tudjon távozni.180 fokra előmelegített sütőben sütjük világosra .















2013. május 3., péntek

Sok magvas és szezámmagos kenyér

Tegnap előkészítettem a kovászt,mert ma már esedékes volt a kenyér sütés.Nagyon kíváncsi voltam a végeredményre,mert minden kenyér más ,nincs két egyforma kenyerem.A lisztem tönköly fehér liszt volt ,a kovászom meg teljes kiőrlésű tönköly búzalisztből készítettem.
A hozzávalók: 50 dkg tönköly fehér liszt
                       25 dkg kovász
                       15 dkg rétesliszt
                        fél kocka élesztő
                        2 teáskanál só
                        3,5 dl langyos víz
                         2 evőkanál cukor
                         2 evőkanál olaj
                         a szóráshoz magok
 bedagasztottam a hozzávalókat,és hagytam duplájára kelni.Kelesztés után megfeleztem a kenyér tésztát,az egyik feléből szezámmagos fonott kenyeret ,a másikból sokmagos kerek kenyeret terveztem.A tésztát óvatosan át gyúrtam,és megformáztam ,sütőpapírral kibélelt jénaiba raktam ,és hagytam kelni. A sütőt előmelegítettem 220 fokra ,a kenyereket és a fedő belsejét alaposan lepermeteztem vízzel, megszórtam magokkal és mehetett a sütőbe 45 percig fedővel majd fedő nélkül.A szezámmagos fonott kenyér eredeti receptje Limaránál található scali kenyér néven.Én egy kicsit változtattam rajta, mert nem tettem bele ascorbint,és fehér tönkölylisztből készítettem.








2013. május 2., csütörtök

Túrós batyuk és lekváros bukták

Mire megérkeztek az unokáink a kirándulásból,éppen langyosra hűlt a túrós batyu és a lekváros bukta.A bográcsolás után jól is esett vacsira nekik egy kis kelt tészta kakaóval. Leírom ahogy én készítettem.
A hozzávalók: 1,20 kg sima liszt
                      1 kocka élesztő
                      8 dl tej /1 dl tejjel+1 ek. cukorral+ 3 ek.kanál liszttel kovászt készítek/
                      4 tojássárgája
                      2 dl olaj
                      1   mokkás kanál só
                      5 dkg porcukor
A töltelék hozzávalói: 50 dkg túró
                                   2 evőkanál tejföl
                                   2 cs.vaníliás cukor
                                   1 citrom reszelt héja
                                   4 evőkanál cukor

A bukta tölteléke : sütésálló lekvár

A tojássárgákat elkavarom  a cukorral,hozzáöntöm a tejet amiben a sót feloldottam.A liszt közepében mélyedést készítek,és beleöntöm a többi hozzávalókat a kovásszal együtt. Hólyagosra kidolgozom, majd langyos helyen duplájára kelesztem.Lisztezett deszkára borítom átgyúrom,és 1 cm. vastagra kinyújtom.Fele tésztából buktát, másik feléből meg batyut készítek Ez a mennyiség dupla adag ,ebből jut reggelire is és a suliba tízóraira is.